- Ez nem olyan egyszerű, kislány. - Suga mellém lép, s pólója aljával felelőtlenül letörli a vért alkarjáról. Sehol egy seb, vagy kisebb karcolás. Semmi.
- Nem hiszem el. - értetlenül pillantok arcára, de semmit sem lehet leolvasni róla. - Ti szórakoztok velem?! - elüvöltöm magam dühömben, hisz ez már sok számomra. Mellettem Minseo a hirtelen kirohanásom hatására rémültem ugrik egyet. Azt hiszik, beveszem ezt az olcsó trükköt? Na ne már.
- Hana? - Jungkook elém lép, mondhatni, már a személyes terembe tolakodik. Karomért nyúl, de elemelem előle, s hátrébb tipegek.
- Hagyj békén. Kinek hiszel engem, Jungkook? Ennyire ne nézz hülyének!
- Miről beszélsz? - nem hátrál, egyre csak közeledik, hiába ellenkezem. Hangja rekedt, a szokásosnál jobban próbál olvasni arcomból, de a dühömön kívül mást nem észlelhet.
- Azt próbáljátok elhitetni, hogy a seb csak úgy eltűnt Yoongi karjáról? - mély levegőt veszek - Igaz, elsőre majdnem bedőltem. De csak majdnem. - folytatnám még felháborodásom magyarázatát, de félbeszakítanak.
- Hana, azért mutattam, hogy megértsd. Ez nem ilyen egyszerű, már mondtam. - Suga is közelebb lép - Mi nem szórakozunk veled. Hogy bizonyíthatnánk be?! - arcán minden tisztán látható. Embert nem láttam még ennyire szomorúnak. Szemeiben megbánás tükröződik felém, amely megenyhít, de nem teljesen. Azt nem engedhetem meg magamnak. Én Lee Hana vagyok. Válaszomat jól megfontolva készülök előadni, de nem sikerül.
Valami betörte a nappali ajtaját, amely egyenesen felénk közelít. Egy állat. Farkas. Bundája korom fekete, akár az éjszaka. Szemei félelmetesen villognak, gondolom a fények szórakoznak vele.
- Hana, én már semmit sem értek. - Minseo ijedten bújik mellém, karomat megragadva érzem, hogy remeg. Mindene rázkódik a félelemtől. Én sem érzek másként. Az alkohol már rég elvesztette bennem hatását, helyette az előttem állók tekintete félemlít meg. Mind az állatra pillantanak, majd hátra, felénk.
- Hana, mindent megmagyarázok. De most jobb lesz ha eltűntök. - Jungkook ahelyett, hogy szokásához híven közeledne felém, ezzel nyugtatva, most távolodni látom alakját, amely kétségbe ejt.
- J- Jungkook.. - most már én sem játszom a bátrat, nincs hozzá erőm, se lelki támaszom. Belefáradtam.
A fiú nem válaszol, helyettem a farkassal foglalkozik. A többiek is követik példáját. Mind nekünk háttal állnak, s páran fura hangokat hallatnak. Nem is fura, inkább morgásnak mondanám. Minseo is felfigyel erre, s kíváncsian figyeli a többieket. A farkas nem tántorít, egyre jobban üvölt, s morog. Váratlanul felém pillant, majd üvölt egyet, amely a leghangosabb lehetett mind közül. Ijedtemben összerezzenek, s becsukom szemeim egy pillanatra. Bár ne tettem volna. Mire kinyitom szemeim már csak arra eszmélek fel, hogy a farkas felém közelít hatalmas sebességgel. Ledermedek. Nem bírok mozdulni, hiába rángat Minseo. Nincs ennyi lelkierőm, valahogy mind elszállt. Csak állok, mintha ez lenne az egyetlen választásom.
- Menj onnan! - Jungkook hangját vélem felfedezni, de mélyebb hanglejtésben, s mintha üvölteni is hallanám, bár lehet csak a képzeletem játszadozik velem. Egyik pillanatban még a farkas rémisztő alakját figyelve állok, a másikban már Jungkook háta ad menedéket. Reagálni sincs időm, a lendülettől hátrébb lépek, s onnan figyelek. Valami megváltozott benne. Kezeit határozottan használja a farkas ellen, s mintha nem az állat, hanem ő maga üvöltene torka szakadtából. Egyszer csak a farkas felett terem, s egy határozott mozdulattal a falnak dobja, amit alig hiszek, hiába látom a saját szemeimmel. Lehet még mindig részeg vagyok?! Az állat nyüszít egyet, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is menekül az ablakon keresztül. Odafutok Jungkookhoz, de amit meglátok, arra nincsenek szavak. Minden szokatlan dolog értelmet nyer, bár nem világos még minden. Szemei piros színben tündöklenek, szemfogai jóval nagyobbak, mint kellene, s arca is megtorzult kicsit, épp csak annyira, hogy arcvonásai egy állatéra hasonlíthassanak. Borostája is megnőtt, de az sem nagy. Kíváncsian fürkészem, egy szót sem szólok, csak bámulom arcát. Ő sem ellenkezik, de bizonytalan. Szemei a földet pásztázzák, nem néz fel. Eltűnt a szokásos magabiztossága, helyette egy félénk kislányt megszégyenítve görnyed, mintha szégyellné önmagát. Beletúr hajába, s ekkor veszem észre ujjai újdonságát is. Körmei jóval nagyobbak, akár a kés, amely bármit szétszabdalna. Megérintem kezét, érintésemre összerezzen, mintha kényelmetlenül érintené. Magamra ismerek benne, én is így viselkedtem, akárhányszor megérintett. Sőt, még földhöz is vágtam, nem kis erővel. Ez az emlék mosolyt csal arcomra, s felpillantok arcára. Meglepetésemre engem néz, de szemei ugyanolyan határozatlanok.
- Most már tudom, ki vagy. - valamiért nem szégyenlem, hogy mosolygok. Egyszerűen csak örülök, hogy nem próbál becsapni.
- Ez...- mélyet sóhajt, erőt vesz magán - Nem csak ennyi. - végig mutat magán.
Értetlenül pillantok rá, a mosoly is lehervad arcomról, ahogy felegyenesedik, s újra emberivé válik. Arcán látom fájdalmát, amely arcának visszaváltozásával jár.
- Ezt elmagyarázni. Nem is tudom, hol kezdjem. - határozatlan. A fiúk ugyanolyan óvatossággal közelednek felém, közben Minsoe is mellém lép, s összevissza tekint. Bizonytalan, s kíváncsi.
- Hana, remélem nem hiszel minket szörnyetegnek. - Jin hangja reménytelen, mintha a sorsát már lepecsételték volna.
- Ti mind... - Jungkookra mutatok - olyanok vagytok?
- Nem. - J-Hope felém lép, de meghátrálok. Az előbbi kíváncsiságom tovaszállt, helyette egy szokatlan érzés kerít hatalmába.
- Mi most megyünk. - megragadom Minseot, aki nem ellenkezik.
- Hana, megmagyarázom! - Jungkook nem adja fel, hisz nem is ő lenne.
Amióta találkoztunk, sosem tette, amit mondtam. Mindig követett, beszélt hozzám, hiába néztem rá gyilkos tekintettel.
- Majd máskor. - s becsapom magam mögött az ajtót.
- Nem hiszem el. - értetlenül pillantok arcára, de semmit sem lehet leolvasni róla. - Ti szórakoztok velem?! - elüvöltöm magam dühömben, hisz ez már sok számomra. Mellettem Minseo a hirtelen kirohanásom hatására rémültem ugrik egyet. Azt hiszik, beveszem ezt az olcsó trükköt? Na ne már.
- Hana? - Jungkook elém lép, mondhatni, már a személyes terembe tolakodik. Karomért nyúl, de elemelem előle, s hátrébb tipegek.
- Hagyj békén. Kinek hiszel engem, Jungkook? Ennyire ne nézz hülyének!
- Miről beszélsz? - nem hátrál, egyre csak közeledik, hiába ellenkezem. Hangja rekedt, a szokásosnál jobban próbál olvasni arcomból, de a dühömön kívül mást nem észlelhet.
- Azt próbáljátok elhitetni, hogy a seb csak úgy eltűnt Yoongi karjáról? - mély levegőt veszek - Igaz, elsőre majdnem bedőltem. De csak majdnem. - folytatnám még felháborodásom magyarázatát, de félbeszakítanak.
- Hana, azért mutattam, hogy megértsd. Ez nem ilyen egyszerű, már mondtam. - Suga is közelebb lép - Mi nem szórakozunk veled. Hogy bizonyíthatnánk be?! - arcán minden tisztán látható. Embert nem láttam még ennyire szomorúnak. Szemeiben megbánás tükröződik felém, amely megenyhít, de nem teljesen. Azt nem engedhetem meg magamnak. Én Lee Hana vagyok. Válaszomat jól megfontolva készülök előadni, de nem sikerül.
- Hana, én már semmit sem értek. - Minseo ijedten bújik mellém, karomat megragadva érzem, hogy remeg. Mindene rázkódik a félelemtől. Én sem érzek másként. Az alkohol már rég elvesztette bennem hatását, helyette az előttem állók tekintete félemlít meg. Mind az állatra pillantanak, majd hátra, felénk.
- Hana, mindent megmagyarázok. De most jobb lesz ha eltűntök. - Jungkook ahelyett, hogy szokásához híven közeledne felém, ezzel nyugtatva, most távolodni látom alakját, amely kétségbe ejt.
- J- Jungkook.. - most már én sem játszom a bátrat, nincs hozzá erőm, se lelki támaszom. Belefáradtam.
A fiú nem válaszol, helyettem a farkassal foglalkozik. A többiek is követik példáját. Mind nekünk háttal állnak, s páran fura hangokat hallatnak. Nem is fura, inkább morgásnak mondanám. Minseo is felfigyel erre, s kíváncsian figyeli a többieket. A farkas nem tántorít, egyre jobban üvölt, s morog. Váratlanul felém pillant, majd üvölt egyet, amely a leghangosabb lehetett mind közül. Ijedtemben összerezzenek, s becsukom szemeim egy pillanatra. Bár ne tettem volna. Mire kinyitom szemeim már csak arra eszmélek fel, hogy a farkas felém közelít hatalmas sebességgel. Ledermedek. Nem bírok mozdulni, hiába rángat Minseo. Nincs ennyi lelkierőm, valahogy mind elszállt. Csak állok, mintha ez lenne az egyetlen választásom.
- Menj onnan! - Jungkook hangját vélem felfedezni, de mélyebb hanglejtésben, s mintha üvölteni is hallanám, bár lehet csak a képzeletem játszadozik velem. Egyik pillanatban még a farkas rémisztő alakját figyelve állok, a másikban már Jungkook háta ad menedéket. Reagálni sincs időm, a lendülettől hátrébb lépek, s onnan figyelek. Valami megváltozott benne. Kezeit határozottan használja a farkas ellen, s mintha nem az állat, hanem ő maga üvöltene torka szakadtából. Egyszer csak a farkas felett terem, s egy határozott mozdulattal a falnak dobja, amit alig hiszek, hiába látom a saját szemeimmel. Lehet még mindig részeg vagyok?! Az állat nyüszít egyet, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is menekül az ablakon keresztül. Odafutok Jungkookhoz, de amit meglátok, arra nincsenek szavak. Minden szokatlan dolog értelmet nyer, bár nem világos még minden. Szemei piros színben tündöklenek, szemfogai jóval nagyobbak, mint kellene, s arca is megtorzult kicsit, épp csak annyira, hogy arcvonásai egy állatéra hasonlíthassanak. Borostája is megnőtt, de az sem nagy. Kíváncsian fürkészem, egy szót sem szólok, csak bámulom arcát. Ő sem ellenkezik, de bizonytalan. Szemei a földet pásztázzák, nem néz fel. Eltűnt a szokásos magabiztossága, helyette egy félénk kislányt megszégyenítve görnyed, mintha szégyellné önmagát. Beletúr hajába, s ekkor veszem észre ujjai újdonságát is. Körmei jóval nagyobbak, akár a kés, amely bármit szétszabdalna. Megérintem kezét, érintésemre összerezzen, mintha kényelmetlenül érintené. Magamra ismerek benne, én is így viselkedtem, akárhányszor megérintett. Sőt, még földhöz is vágtam, nem kis erővel. Ez az emlék mosolyt csal arcomra, s felpillantok arcára. Meglepetésemre engem néz, de szemei ugyanolyan határozatlanok.
- Most már tudom, ki vagy. - valamiért nem szégyenlem, hogy mosolygok. Egyszerűen csak örülök, hogy nem próbál becsapni.
- Ez...- mélyet sóhajt, erőt vesz magán - Nem csak ennyi. - végig mutat magán.
Értetlenül pillantok rá, a mosoly is lehervad arcomról, ahogy felegyenesedik, s újra emberivé válik. Arcán látom fájdalmát, amely arcának visszaváltozásával jár.
- Ezt elmagyarázni. Nem is tudom, hol kezdjem. - határozatlan. A fiúk ugyanolyan óvatossággal közelednek felém, közben Minsoe is mellém lép, s összevissza tekint. Bizonytalan, s kíváncsi.
- Hana, remélem nem hiszel minket szörnyetegnek. - Jin hangja reménytelen, mintha a sorsát már lepecsételték volna.
- Ti mind... - Jungkookra mutatok - olyanok vagytok?
- Nem. - J-Hope felém lép, de meghátrálok. Az előbbi kíváncsiságom tovaszállt, helyette egy szokatlan érzés kerít hatalmába.
- Mi most megyünk. - megragadom Minseot, aki nem ellenkezik.
- Hana, megmagyarázom! - Jungkook nem adja fel, hisz nem is ő lenne.
Amióta találkoztunk, sosem tette, amit mondtam. Mindig követett, beszélt hozzám, hiába néztem rá gyilkos tekintettel.
- Majd máskor. - s becsapom magam mögött az ajtót.
***
A lakás ajtaját bezárva fellélegzek, s egyenesen a szobámba sietek.
Bekapcsolom a laptopom, s begépelem a következőt: "vérfarkasok".
Ráklikkelek az első találatra, és buzgón
olvasni kezdem a sorokat. Egyszerűen, csak meg kell győződnöm, mindenről.
"Rengeteg előnnyel rendelkeznek a
vérfarkasok : természet feletti érzékek, hihetetlenül gyors gyógyulás, hatalmas
erő."
"Szemeik az erő használatakor különböző színben festenek,
erejük nagyságától függően."
"A farkasember legendája az ember egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik.
Egész este a róluk szóló cikkeket
olvasom, s a legfontosabbakat ki is nyomtatom. Minseo közben betelepedett az
ágyamba, és a kinyomtatott példányokat fürkészi.
Éjfél után nem sokkal úgy döntök, ideje aludni, odébb
lököm Minseot az ágy másik felére, és befekszem mellé. Nem tudom ezek után hogy állok eléjük, de meg kell tennem. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése