- Mit nézel? - lép mellém Jungkook, s ezzel a lendülettel visszaállítom a polcra a fotót, mintha semmi sem történt volna.
- Semmit. - hátat fordítok neki, majd visszasétálok a kanapéhoz, felkapom táskámat, és rápillantok. - A telefonom.
- Szárítsd meg a hajad. - szemei lágyan mérnek végig, mosolya nagyon halványan, de látható.
- Ne szórakozz már. - sóhajtok. - Itt akarsz tartani, vagy mi?!
- Ez is egy opció. - elneveti magát, ahogy rápillant komoly arcomra. -Visszaadom, amint megszárítottad a hajad.
Nem hiszem el. Ledobom táskámat oda, ahonnan felemeltem, és idegesen trappolok vissza a fürdőbe. Sehol sem találom azt a hülye hajszárítót, pedig minden lehetséges helyre bekukkantok. Ugyanolyan hangosan trappolok vissza, és megállok Jungkook előtt, aki eközben kényelmesen helyet foglalt a kanapén, kezében azzal, amit olyannyira keresek. Bal szemöldöke felemelkedik, szemei körül megjelennek a nevetőráncok, s rá se kell néznem ajkára, jól tudom, hogy ott virít az a vigyor, amelyet nem lehet levakarni arcáról. Ma már sokadszorra kerülök ilyen helyzetbe miatta, mégis, minden egyes alkalommal nyugtalanná tesz, miszerint ennyire magabiztos.
- Szólhattál volna! - kikapom kezéből az elektronikai gépet és egy szabad konnektort keresve a közelben bedugom, majd elindítom.
- Időm se volt reagálni, eltűntél. - ismét nevet, méghozzá rajtam.
Feltápászkodik a fehér díványról, felém kezd sétálni, közben szemeit le sem veszi rólam. Elfordítom fejem, hogy ne keljen látnom arcát. Feldühít, ha csak meglátom azt a vigyort. Azt a mosolyt. Bal kezemmel össze-vissza borzolom hajam, hogy gyorsabban száradjon fejem tövénél is, közben jobb karommal ide-oda fordítom a szárítót. Váratlanul kiveszi kezemből a fiú a gépet, aki eközben már mellém ért. Értetlenül felé pillantok, de szabad kezével visszafordítja fejem, hogy ne lássam. Nem engedek neki, kezeimmel próbálom visszaszerezni a hajszárítót, de reménytelen.
- Maradj nyugton! - utasít.
Mérgesen kifújom a levegőt, s engedem, had folytassa, amit elkezdtem. Eszméletlen ez a Jungkook. Egy sráccal nem találkoztam még, aki ennyire akaratos lenne, mint ő ma este. Hogy tudott rám hatni, azt én magam sem tudom, nem is érdekel. A lényeg, hogy visszakapjam a telefonom, és hazajussak mielőbb. Nyugtalannak érzem magam ebben a házban, főleg a mellettem álló fiútársaságában, aki épp lekapcsolja a gépet és leteszi.
- Kész is. - mosolyog ismét.
- A telefonom!
- Persze, persze! - forgatja szemeit, eközben kihalássza oldalsó zsebéből a telefonom és felém nyújtja. Kikapom, amilyen hamar csak lehet, és rápillantok, minden rendben van-e vele.
- Nem néztem bele.
- Nem kérdeztem. - goromba vagyok, magam sem tudom miért.
- Igen, persze. Téged semmi sem érdekel. - monoton hangon ismétli azokat a szavakat, amelyeket Minseo mondott nekem a kávézóban.
- Fogd be! Felejtsd el ami ma történt. Én mentem! - felkapom a kanapéról most már végleg a kis táskám és a kijárat felé veszem az irányt.
- Nem érdekel? - a legtávolabbi szekrényről emel le egy képet. Azt, amelyet én is néztem.
- Egy farkas. Mi érdekelne benne? - Jó magam is tudom, hogy többről van szó, de nem fogok kérdezősködni. Tény, hogy felkeltette az érdeklődésemet, de nem fogok mások életébe belefolyni. Ha arra a titokzatos képre rákérdeznék, és Jungkook válaszolna, akkor az élete egy apró darabkája már hozzám tartozna, hisz tudnék erről a fiúról tényeket. Nekem ez nem kell. Nincs rá szükségem, bármennyire is érdekel.
- Tudod, szeretem a farkasokat. Sokan vérengző állatoknak gondolják, akik éjjel-nappal zsákmány után kutatva mészárolják az állatokat. Pedig nem. Azt eszik, amit a legkönnyebb elejteni, és annak húsát elosztják a falka tagjai közt rangnak megfelelően. Szerintem gyönyörű állatok. Mozgásuk kecses, gyorsaságuk pedig hosszú lábaiknak köszönhetően kifejezetten gyors. Ragadozó állatok, így a vadászás sem maradhat ki az életükből, akkor elpusztulnának, és ezt ők is tudják. Még ha csak egy ösztön vezérli is őket. Nekem a fehér bundájúak a kedvenceim. - amint rám pillant, szemeiben szomorúságot, s büszkeséget vélek felfedezni, de le is veszi rólam pilláit és újra a képre tekint. - Sok ragadozó él ezen a földön, de olyan kifinomult és fenséges mint ők, kevés.
Nem tudom miért, de nincs szívem a szokásos hangnememben megszólalni, és kizökkenteni az elmélkedésből. Olyan, mintha egy számára fontos dologról mesélne, pedig nekem csak egy farkastörténetnek hangzik. Felpillantok orcájára, abban a pillanatban kihagy egyet szívem dobogása. Nem tudom hova tenni, csak figyelmen kívül hagyom, és észhez térítem magam. Felkapom cipőimet, halkan elköszönök és kisétálok a házból. Eseménydús estét hagyhatok magam mögött, s a sok váratlan eset után még azt sem kérdeztem meg, amelyre kíváncsi lennék. Hogy került Jungkookhoz a telefonom?
Az este már semmi energiám nem volt ahhoz, hogy levetkőzzek, így Jungkook ruháiban aludtam el. Mire hazaértem, Minseo már az igazak álmát aludta, és szerencsére az eső sem esett.
Most reggel van, méghozzá szerda, ami azt jelenti, hogy csak második órára kell betennem a lábam, más előadásom nem lesz ma. Komótosan ballagok ki a konyhába egy kis kávéért, s mit ad Isten?! Minseo gondolt rám, mielőtt elment. Egy csésze kávé van az asztalra helyezve, mellette egy kék cetlivel. Feltépem az asztalra ragasztott lapot, ám olvasás közben mosolyra húzódnak ajkaim.
Egyre nem számítottam, hogy esik az eső. Visszarohanok az esernyőmért, és folytatom utam ott, ahol mindig is szoktam. Az idő mondhatni hozzám igazodik. Nincs kedvem élni sem a mai nap, olyan álmosnak, és erőtlennek érzem magam. A buszra felszállva a kinti izgés-mozgást kezdem el figyelni, ahogy az emberek futnak, vagy épp laza léptekkel sétálnak az esőben. Akarva, akaratlanul Jungkook és a tegnapi este eseményei jutnak eszembe, hogy jó párszor rávett olyanra az a fiú, amit normális esetben nem tennék meg. De akkor a tegnapi mi volt? Normálatlan eset?! Magam sem tudom... Jobb nem gondolni erre, úgy hiszem jobban tenném, ha kiverném a fejemből a történteket, és visszarázódnék a jelenbe. Az egyetem előtti buszmegállóban leszállok és befutok a bejárathoz, ahol Minseo álldogál. Elindulok felé mosolyogva, ám az le is hervad, amint meglátom a mellette álló személyt, akit eddig egy oszlop takart.
Jungkook trécsel barátnőmmel, ki hatalmas vigyorral hallgatja mondandóját.
- Semmit. - hátat fordítok neki, majd visszasétálok a kanapéhoz, felkapom táskámat, és rápillantok. - A telefonom.
- Szárítsd meg a hajad. - szemei lágyan mérnek végig, mosolya nagyon halványan, de látható.
- Ne szórakozz már. - sóhajtok. - Itt akarsz tartani, vagy mi?!
- Ez is egy opció. - elneveti magát, ahogy rápillant komoly arcomra. -Visszaadom, amint megszárítottad a hajad.
Nem hiszem el. Ledobom táskámat oda, ahonnan felemeltem, és idegesen trappolok vissza a fürdőbe. Sehol sem találom azt a hülye hajszárítót, pedig minden lehetséges helyre bekukkantok. Ugyanolyan hangosan trappolok vissza, és megállok Jungkook előtt, aki eközben kényelmesen helyet foglalt a kanapén, kezében azzal, amit olyannyira keresek. Bal szemöldöke felemelkedik, szemei körül megjelennek a nevetőráncok, s rá se kell néznem ajkára, jól tudom, hogy ott virít az a vigyor, amelyet nem lehet levakarni arcáról. Ma már sokadszorra kerülök ilyen helyzetbe miatta, mégis, minden egyes alkalommal nyugtalanná tesz, miszerint ennyire magabiztos.
- Szólhattál volna! - kikapom kezéből az elektronikai gépet és egy szabad konnektort keresve a közelben bedugom, majd elindítom.
Feltápászkodik a fehér díványról, felém kezd sétálni, közben szemeit le sem veszi rólam. Elfordítom fejem, hogy ne keljen látnom arcát. Feldühít, ha csak meglátom azt a vigyort. Azt a mosolyt. Bal kezemmel össze-vissza borzolom hajam, hogy gyorsabban száradjon fejem tövénél is, közben jobb karommal ide-oda fordítom a szárítót. Váratlanul kiveszi kezemből a fiú a gépet, aki eközben már mellém ért. Értetlenül felé pillantok, de szabad kezével visszafordítja fejem, hogy ne lássam. Nem engedek neki, kezeimmel próbálom visszaszerezni a hajszárítót, de reménytelen.
- Maradj nyugton! - utasít.
Mérgesen kifújom a levegőt, s engedem, had folytassa, amit elkezdtem. Eszméletlen ez a Jungkook. Egy sráccal nem találkoztam még, aki ennyire akaratos lenne, mint ő ma este. Hogy tudott rám hatni, azt én magam sem tudom, nem is érdekel. A lényeg, hogy visszakapjam a telefonom, és hazajussak mielőbb. Nyugtalannak érzem magam ebben a házban, főleg a mellettem álló fiútársaságában, aki épp lekapcsolja a gépet és leteszi.
- Kész is. - mosolyog ismét.
- A telefonom!
- Persze, persze! - forgatja szemeit, eközben kihalássza oldalsó zsebéből a telefonom és felém nyújtja. Kikapom, amilyen hamar csak lehet, és rápillantok, minden rendben van-e vele.
- Nem néztem bele.
- Nem kérdeztem. - goromba vagyok, magam sem tudom miért.
- Igen, persze. Téged semmi sem érdekel. - monoton hangon ismétli azokat a szavakat, amelyeket Minseo mondott nekem a kávézóban.
- Fogd be! Felejtsd el ami ma történt. Én mentem! - felkapom a kanapéról most már végleg a kis táskám és a kijárat felé veszem az irányt.
- Nem érdekel? - a legtávolabbi szekrényről emel le egy képet. Azt, amelyet én is néztem.
- Egy farkas. Mi érdekelne benne? - Jó magam is tudom, hogy többről van szó, de nem fogok kérdezősködni. Tény, hogy felkeltette az érdeklődésemet, de nem fogok mások életébe belefolyni. Ha arra a titokzatos képre rákérdeznék, és Jungkook válaszolna, akkor az élete egy apró darabkája már hozzám tartozna, hisz tudnék erről a fiúról tényeket. Nekem ez nem kell. Nincs rá szükségem, bármennyire is érdekel.
- Tudod, szeretem a farkasokat. Sokan vérengző állatoknak gondolják, akik éjjel-nappal zsákmány után kutatva mészárolják az állatokat. Pedig nem. Azt eszik, amit a legkönnyebb elejteni, és annak húsát elosztják a falka tagjai közt rangnak megfelelően. Szerintem gyönyörű állatok. Mozgásuk kecses, gyorsaságuk pedig hosszú lábaiknak köszönhetően kifejezetten gyors. Ragadozó állatok, így a vadászás sem maradhat ki az életükből, akkor elpusztulnának, és ezt ők is tudják. Még ha csak egy ösztön vezérli is őket. Nekem a fehér bundájúak a kedvenceim. - amint rám pillant, szemeiben szomorúságot, s büszkeséget vélek felfedezni, de le is veszi rólam pilláit és újra a képre tekint. - Sok ragadozó él ezen a földön, de olyan kifinomult és fenséges mint ők, kevés.
Nem tudom miért, de nincs szívem a szokásos hangnememben megszólalni, és kizökkenteni az elmélkedésből. Olyan, mintha egy számára fontos dologról mesélne, pedig nekem csak egy farkastörténetnek hangzik. Felpillantok orcájára, abban a pillanatban kihagy egyet szívem dobogása. Nem tudom hova tenni, csak figyelmen kívül hagyom, és észhez térítem magam. Felkapom cipőimet, halkan elköszönök és kisétálok a házból. Eseménydús estét hagyhatok magam mögött, s a sok váratlan eset után még azt sem kérdeztem meg, amelyre kíváncsi lennék. Hogy került Jungkookhoz a telefonom?
Az este már semmi energiám nem volt ahhoz, hogy levetkőzzek, így Jungkook ruháiban aludtam el. Mire hazaértem, Minseo már az igazak álmát aludta, és szerencsére az eső sem esett.
Most reggel van, méghozzá szerda, ami azt jelenti, hogy csak második órára kell betennem a lábam, más előadásom nem lesz ma. Komótosan ballagok ki a konyhába egy kis kávéért, s mit ad Isten?! Minseo gondolt rám, mielőtt elment. Egy csésze kávé van az asztalra helyezve, mellette egy kék cetlivel. Feltépem az asztalra ragasztott lapot, ám olvasás közben mosolyra húzódnak ajkaim.
,, Itt a kávéd, remélem nem öntöd magadra félkómásan. Találkozunk az órán, jó légy!
Az egyetlen Minseod, aki örökké veled lesz."
Szürcsölve megiszom a kávém, ezt követően lezuhanyzok, és felöltözök. Nem szentelek nagy figyelmet ruháim válogatására, csak kikapok egy fekete ujjatlant és egy farmer nadrágot. A conversem sem maradhat el, hisz az már a létemhez van nővé. hajamat egy laza kontyba fogom, sulis cuccaimat bedobom a táskámba, egy utolsót pillantok a nagy tükörbe mikor a beugróhoz érek, s kilépek a szabadba,
Egyre nem számítottam, hogy esik az eső. Visszarohanok az esernyőmért, és folytatom utam ott, ahol mindig is szoktam. Az idő mondhatni hozzám igazodik. Nincs kedvem élni sem a mai nap, olyan álmosnak, és erőtlennek érzem magam. A buszra felszállva a kinti izgés-mozgást kezdem el figyelni, ahogy az emberek futnak, vagy épp laza léptekkel sétálnak az esőben. Akarva, akaratlanul Jungkook és a tegnapi este eseményei jutnak eszembe, hogy jó párszor rávett olyanra az a fiú, amit normális esetben nem tennék meg. De akkor a tegnapi mi volt? Normálatlan eset?! Magam sem tudom... Jobb nem gondolni erre, úgy hiszem jobban tenném, ha kiverném a fejemből a történteket, és visszarázódnék a jelenbe. Az egyetem előtti buszmegállóban leszállok és befutok a bejárathoz, ahol Minseo álldogál. Elindulok felé mosolyogva, ám az le is hervad, amint meglátom a mellette álló személyt, akit eddig egy oszlop takart.
- Minseo! - lépek melléjük fanyar képpel, jelezve, hogy nem kívánok plusz egy embert a társaságunkba.
- Hana! Képzeld Jungkook elhívott minket bulizni! - aha. Szóval Minseo kifejezetten élvezi a társaságát, hisz mosolya mindent elárul arról, hogy menni szeretne. Remek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése