- Ne érj hozzám!- nézek most már érzelemmel a szemeimben Jungkookra. Düh. Ez az, amelyet árasztok magamból, és tessék, ismét az erőmre hagyatkoztam.
- Váó! - szisszen fel a földön heverő, s furcsa mód mosolyog. - Kezdelek megkedvelni, Hana. - feltápászkodik, majd elém sétál, eközben mosolya levakarhatatlan.
- Ne szórakozz velem! - még mindig dühös vagyok, amit nem próbálok leplezni.
Az előttem álló fiú megállás nélkül fürkész, nem zavartatva magát. Közben a barátai, akiket már volt szerencsém megismerni pár szó erejéig, csak figyelnek minket. Rap Monster az egyetlen kivétel, ő egy idegen férfival diskurál félrevonulva, hogy senki se hallhassa.
Minden szó nélkül hátat fordítok a velem szemben állónak, utam a kijárathoz vezet, ahova nem jutok el, Jungkook szorítása végett. Nem tanul a hibáiból, ebben biztos vagyok.
- Mondtam, hogy ne érj hozzám. - hangomon is hallható, hogy már lenyugodtam, ennek ellenére szúrós szemmel nézek vissza rá. Újra karon ragadom, hogy megismételjem az előbbi attrakciómat, viszont az kudarcba fullad Jungkook gyorsasága folytán.
- Kétszer ugyanaz nem valami hatékony. - újfent rám mosolyog, sőt, még magabiztossága is árad abból a vigyorból.
- Gyors vagy. - úgy teszek, mint aki meg sem hallotta az előző mondatát, mellyel bizonytalanná akart tenni. Nem sikerült. Nekem ahhoz több kell.
- Nem akarlak megsérteni, félre ne értsd.
- Nem értek én félre semmit sem. - kirántom kezemet kezei közül. - Ha megbocsátasz. - a formaság kedvéért parányit biccentek fejemmel, ezt követően megfogom Minseo felkarját, és vele az oldalamon sétálok ki végre-valahára a kávézóból.
Síri csend telepedik közénk. míg a buszmegállóba érünk. Személy szerint kényelmetlenül érzem magam a veszekedésünk, továbbá a pofon miatt. Mintha a szívem mardosná valaki. Hatalmasat sóhajtok, kiengedve azt a rengeteg levegőt, melyet visszatartottam minden ok nélkül.
- Figyelj, sajnálom. Oké? - szólal meg Minseo, miután letelepedtünk az idő által hidegen tartott padra.
-Aha. - szabályosan morgok, minden egyes betűt. - A pofont nem akartam.
Ismét a csend tör ránk, egyedül az érkező busz zúgása töri ezt meg, körülbelül három perc elteltével. Felszállok, Minseo is jön utánam, közben telefonját kotorja elő hátsózsebéből. Értetlenül rápillant, majd beledobja táskájába. Ugyanolyan furcsán bámul kifelé az ablakon, miután helyet foglal mellettem.
- Valami baj van? - fordulok felé.
- Nálad van a telefonod? - kérdez vissza,
- Hé! - utalok arra, hogy nem szeretem, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak.
- Az előbb a te telefonodról hívtak, de a kezedben nem láttam.
Végig gondolom, ez mit is jelenthet, s belenyúlok táskám kis zsebébe, ahova mindig beleteszem, mikor megyek valahova. Nincs ott. Következőnek dzsekim jobb oldali zsebébe matatok, ott sincs. Farmerem zsebeiben sem találom, ezért bizonytalanul nézek vissza Minseora.
- Hívd vissza!
- Felesleges. Most is ő hív. - mutatja felém telefonja kijelzőjét, amelyen az én nevem díszeleg.
Minden szó nélkül kikapom kezéből a telefont, és felveszem.
- Hol a francba van a telefonom? Ki vagy? - dühös vagyok, ma már másodszor.
- Szia Hana! Jó újra hallani a hangod. - Jungkook az.
- Mit keres nálad? - utalok a telefonra, amely számomra érthetetlen módon került hozzá.
- Ha kell, gyere vissza a kávézóhoz. - hangja gyengéd, mondandója mégis határozottságot és erősséget sugall. Időm sincs válaszolni, kinyomja és megszakad a hívás. Kilesek az ablakon, szemlélve, merre lehetünk. Kimászok Minseo mellől és jelzek, remélve, hogy hamar megáll a busz. Amint kinyílik előttem a két üvegajtó, lefutok a lépcsőn és visszafelé kezdek futni. Csak remélni tudom, hogy nem ver át, és ott lesz a kávézóban.
Az eső is esik pár perce, védekezni nem tudok ellene. Egyedül a dzsekim véd, de hosszú hajammal nem tudok mit kezdeni. A futást jól bírom, már évek óta eljárok esténként, de az idővel meggyűlik a bajom. Az eső olyan fátylat képez előttem, amitől alig látok pár métert magam körül. Bő negyedóra után a kávézó ajtaján belépve mély levegőt veszek, s a kabinokat kezdem pásztázni. Sehol sem látom Jungkookot. Sehol, egyetlen egy kabinban sem. Ezt nem hiszem el, átvert! Idegesen nyúlok hajamhoz, hogy szokásomhoz híven beletúrjak, de vizes hajszálaim révén ez nem sikerül.
- Hana! - mosolyogva köszön Jungkook mögülem.
- A telefonom! - szakítom félbe, mielőtt még feleslegesen jártatná a száját.
- Hogy nézel ki?! Gyere, kérünk egy törölközőt. - ismét hozzám ér, de most kézfejemre markol rá.
- Nem kell a törölköző, csak add vissza a telefonomat. - kicsúsztatom kezem az övéből, amely kevésbé tetszik neki.
- Meg fogsz fázni. Felelőtlen dolog így elázni Hana. Először szedd rendbe magad, mert cudarul nézel ki.
- Cudar, nem cudar, egyáltalán nem érdekel. A telefonom! - felemelem hangom, de csak annyira, hogy jól érezhető legyen a dühöm.
- Először megszárítkozol! - most már ő sem nyugodt. Szemeiben aggodalmat vélek felfedezni, de nem törődök vele. Biztos az a fajta, aki mindenkiért aggódik, olyan jó lelke van. - Azonnal hozok egy törölközőt, ne mozdulj.
- Nem kell a törölköző, értsd már meg! Csak a telefonomat akarom. - egyre jobban idegesít a viselkedése. Mintha késztetést érezne, hogy törődjön velem, de nekem erre nincs szükségem. - Haza megyek és lefürdök. Add ide a telefonomat.
- Nem.
- Tessék?! - ideges vagyok, érzem a késztetést, hogy behúzzak neki, de nem szabad. Nem szabad, Hana. - Miattad kerültem ebbe a helyzetbe, szóval felelj érte és add vissza a telefonom.
- Jobbat tudok. - arcán újra megjelenik a vigyor. - Elviszlek, veszel egy meleg fürdőt, utána vissza kapod a drága telefonod.
- Nem vagyok ribanc, el kell, hogy szomorítsalak. Velem nem fogsz szórakozni, szóval el se kezd.
- Egy ujjammal sem nyúlok hozzád. Esküszöm. - szakít félbe. Szemei minden érzelmét kitárnak. Nem látok mást, csak őszinteséget és aggodalmat. Ha akar valamit, leütöm és elfutok. Abban úgyis jó vagyok.
- Rendben. Lefürdök, te meg visszaadod, ami az enyém.
- Áll az alku.
Magamra sem ismerek. Egy idegen autójában ülök épp, és hozzá tartok. Mintha a kurvája lennék, úgy érzem magam. Nem! Nem szabad ilyenre gondolnom, hisz csak a telefonomat akarom visszakapni. Azt a fekete készüléket, amelyben a fél életem benne van. Oldalra pillantok, Jungkook arcát kezdem fürkészni. Nagyon koncentrál az útra, néha alsó ajkába harap, s szemeivel is hunyorít. Az eső megnehezíti a dolgát, s ez átvetül gondterhelt arcára is. Velem ellentétben ő száraz, én azonban vízben úszom. Míg az autójához kiértünk sem fogadtam el az esernyőjét, hiába erősködött. Nem akarok tőle semmit, ezt jobb ha tudja.
- Mondjam azt, hogy ne bámulj?! - pillant rám fél perc erejéig, amivel sikerül zavarba hoznia. - Mindjárt ott vagyunk.
- Oké. - morgom, s a kinti vihart kémlelem Jungkook arca helyett.
Úgy lett, ahogy mondta. Alig telik el öt perc, már a lakása ajtaja előtt állok, arra várva, hogy beüsse a kódot és beengedjen a meleg helyiségbe.
- Balra a második ajtó. A szekrényben van tiszta törölköző. - mondja, mikor már a táskámat és a cipőmet is levedlettem magamról.
- Rendben. - bólintok.
Benyitok oda, ahova mondta, s bezárom magam után az ajtót, hogy véletlenül se tudjon bejönni. Nem bízok benne, hiába egyeztem bele ebbe az egészbe. Nekem csak a telefonom kell. Körbenézek, felmérve a terepet. Mit ne mondjak, pénzes szülei lehetnek ennek a Jungkook gyereknek. Csak úgy tükröződik mindenből, hogy a legkimagaslóbb tárgyakkal van megtömve a szoba. Kinyitom a kis szekrényt a tükör mellet, kiemelek belőle egy fehér törölközőt, s a zuhanyzó melletti fogasra akasztom. Ruháimat a mosdó melletti állványra hajtom össze, s beállok a meleg zuhany alá.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog esni. Jungkook előtt próbáltam elrejteni, de az autóban olyan szinten rám száradt minden, hogy vacogtam a ruháim legapróbb érintéseitől is. Megmosakszom a férfi tusfürdővel, amelyet találok, utána bekenem hajam egy szintén férfi samponnal. Nem zavar az ellenkező nemű illat magamon, ellenkezőleg. Kellemes érzés, ahogy testem megtisztul, s átmelegedik. Az a legkevesebb, hogy Jungkook illat árad belőlem.
Kilépek a zuhanyzóból, szárazra törlöm mindenem, s utolsóként a törölközőt a fejemre teker, had szívja ki a vizet a hajamból. Tanácstalanul nézek ázott ruháimra, de nincs más választásom. Egy szál semmiben nem fogok elé állni.
- Hana! Raktam az ajtó elé ruhákat, nehogy a vizeset vedd vissza! - kiabál kintről Jungkook, mintha a gondolataimban olvasna.
Nem válaszolok, csak résnyire kinyitom az ajtót, s felkapom az említett ruhadarabokat. Egy fekete boxer, és egy fekete póló, amely minden bizonnyal nagy lesz rám, hiába vagyok százhetven centi. Elsőként melltartómat kapom magamra, utána a kapott darabokat.
- Kész vagyok. - mondom, a nappali kanapéjára ülve. Sehol sem látom a fiút, s ez kételyt lobbant fel bennem. De ha ezt nem veszem figyelembe, van lehetőségem megnézni azt a különös fotót a szekrényén, amely már befelé jövet is kiszúrta a szemem. Felpattanok, s egyenesen a legbelső szekrényhez sétálok. Tele van fotókkal, amelyeken a többiekkel van. Mosolyognak, mosolyognak, és mosolyognak. Az összesen olyan felhőtlenül boldognak tűnnek. A szüleivel csak egy kép van, de azon is csupa mosoly mindenki. Irigylésre méltó. Oldalra pillantok, hogy szemügyre vegyem azt a képet is, amiért idecammogtam. Semmi sem látható tisztán belőle, el van mosódva. Minden bizonnyal egy állatot ábrázol, de arra nem tudok rájönni, melyiket. Kiveszem az állványról, hogy jobban szemügyre vehessem, s akkor veszek csak észre a mögötte sorakozó fotókat. Mind ugyanolyan minőségű, mint a kezemben tartott, ellentétben azzal, hogy azokon tisztán kivehető egy farkas körvonala, pirosan izzó szemeivel karöltve.
- Mit nézel? - lép mellém Jungkook, s ezzel a lendülettel visszaállítom a polcra a fotót, mintha semmi sem történt volna.
- Váó! - szisszen fel a földön heverő, s furcsa mód mosolyog. - Kezdelek megkedvelni, Hana. - feltápászkodik, majd elém sétál, eközben mosolya levakarhatatlan.
- Ne szórakozz velem! - még mindig dühös vagyok, amit nem próbálok leplezni.
Az előttem álló fiú megállás nélkül fürkész, nem zavartatva magát. Közben a barátai, akiket már volt szerencsém megismerni pár szó erejéig, csak figyelnek minket. Rap Monster az egyetlen kivétel, ő egy idegen férfival diskurál félrevonulva, hogy senki se hallhassa.
Minden szó nélkül hátat fordítok a velem szemben állónak, utam a kijárathoz vezet, ahova nem jutok el, Jungkook szorítása végett. Nem tanul a hibáiból, ebben biztos vagyok.
- Mondtam, hogy ne érj hozzám. - hangomon is hallható, hogy már lenyugodtam, ennek ellenére szúrós szemmel nézek vissza rá. Újra karon ragadom, hogy megismételjem az előbbi attrakciómat, viszont az kudarcba fullad Jungkook gyorsasága folytán.
- Kétszer ugyanaz nem valami hatékony. - újfent rám mosolyog, sőt, még magabiztossága is árad abból a vigyorból.
- Gyors vagy. - úgy teszek, mint aki meg sem hallotta az előző mondatát, mellyel bizonytalanná akart tenni. Nem sikerült. Nekem ahhoz több kell.
- Nem akarlak megsérteni, félre ne értsd.
- Nem értek én félre semmit sem. - kirántom kezemet kezei közül. - Ha megbocsátasz. - a formaság kedvéért parányit biccentek fejemmel, ezt követően megfogom Minseo felkarját, és vele az oldalamon sétálok ki végre-valahára a kávézóból.
Síri csend telepedik közénk. míg a buszmegállóba érünk. Személy szerint kényelmetlenül érzem magam a veszekedésünk, továbbá a pofon miatt. Mintha a szívem mardosná valaki. Hatalmasat sóhajtok, kiengedve azt a rengeteg levegőt, melyet visszatartottam minden ok nélkül.
- Figyelj, sajnálom. Oké? - szólal meg Minseo, miután letelepedtünk az idő által hidegen tartott padra.
-Aha. - szabályosan morgok, minden egyes betűt. - A pofont nem akartam.
Ismét a csend tör ránk, egyedül az érkező busz zúgása töri ezt meg, körülbelül három perc elteltével. Felszállok, Minseo is jön utánam, közben telefonját kotorja elő hátsózsebéből. Értetlenül rápillant, majd beledobja táskájába. Ugyanolyan furcsán bámul kifelé az ablakon, miután helyet foglal mellettem.
- Valami baj van? - fordulok felé.
- Nálad van a telefonod? - kérdez vissza,
- Hé! - utalok arra, hogy nem szeretem, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak.
- Az előbb a te telefonodról hívtak, de a kezedben nem láttam.
Végig gondolom, ez mit is jelenthet, s belenyúlok táskám kis zsebébe, ahova mindig beleteszem, mikor megyek valahova. Nincs ott. Következőnek dzsekim jobb oldali zsebébe matatok, ott sincs. Farmerem zsebeiben sem találom, ezért bizonytalanul nézek vissza Minseora.
- Hívd vissza!
- Felesleges. Most is ő hív. - mutatja felém telefonja kijelzőjét, amelyen az én nevem díszeleg.
Minden szó nélkül kikapom kezéből a telefont, és felveszem.
- Hol a francba van a telefonom? Ki vagy? - dühös vagyok, ma már másodszor.
- Szia Hana! Jó újra hallani a hangod. - Jungkook az.
- Mit keres nálad? - utalok a telefonra, amely számomra érthetetlen módon került hozzá.
- Ha kell, gyere vissza a kávézóhoz. - hangja gyengéd, mondandója mégis határozottságot és erősséget sugall. Időm sincs válaszolni, kinyomja és megszakad a hívás. Kilesek az ablakon, szemlélve, merre lehetünk. Kimászok Minseo mellől és jelzek, remélve, hogy hamar megáll a busz. Amint kinyílik előttem a két üvegajtó, lefutok a lépcsőn és visszafelé kezdek futni. Csak remélni tudom, hogy nem ver át, és ott lesz a kávézóban.
- Hana! - mosolyogva köszön Jungkook mögülem.
- A telefonom! - szakítom félbe, mielőtt még feleslegesen jártatná a száját.
- Hogy nézel ki?! Gyere, kérünk egy törölközőt. - ismét hozzám ér, de most kézfejemre markol rá.
- Nem kell a törölköző, csak add vissza a telefonomat. - kicsúsztatom kezem az övéből, amely kevésbé tetszik neki.
- Meg fogsz fázni. Felelőtlen dolog így elázni Hana. Először szedd rendbe magad, mert cudarul nézel ki.
- Cudar, nem cudar, egyáltalán nem érdekel. A telefonom! - felemelem hangom, de csak annyira, hogy jól érezhető legyen a dühöm.
- Először megszárítkozol! - most már ő sem nyugodt. Szemeiben aggodalmat vélek felfedezni, de nem törődök vele. Biztos az a fajta, aki mindenkiért aggódik, olyan jó lelke van. - Azonnal hozok egy törölközőt, ne mozdulj.
- Nem kell a törölköző, értsd már meg! Csak a telefonomat akarom. - egyre jobban idegesít a viselkedése. Mintha késztetést érezne, hogy törődjön velem, de nekem erre nincs szükségem. - Haza megyek és lefürdök. Add ide a telefonomat.
- Nem.
- Tessék?! - ideges vagyok, érzem a késztetést, hogy behúzzak neki, de nem szabad. Nem szabad, Hana. - Miattad kerültem ebbe a helyzetbe, szóval felelj érte és add vissza a telefonom.
- Jobbat tudok. - arcán újra megjelenik a vigyor. - Elviszlek, veszel egy meleg fürdőt, utána vissza kapod a drága telefonod.
- Nem vagyok ribanc, el kell, hogy szomorítsalak. Velem nem fogsz szórakozni, szóval el se kezd.
- Egy ujjammal sem nyúlok hozzád. Esküszöm. - szakít félbe. Szemei minden érzelmét kitárnak. Nem látok mást, csak őszinteséget és aggodalmat. Ha akar valamit, leütöm és elfutok. Abban úgyis jó vagyok.
- Rendben. Lefürdök, te meg visszaadod, ami az enyém.
- Áll az alku.
Magamra sem ismerek. Egy idegen autójában ülök épp, és hozzá tartok. Mintha a kurvája lennék, úgy érzem magam. Nem! Nem szabad ilyenre gondolnom, hisz csak a telefonomat akarom visszakapni. Azt a fekete készüléket, amelyben a fél életem benne van. Oldalra pillantok, Jungkook arcát kezdem fürkészni. Nagyon koncentrál az útra, néha alsó ajkába harap, s szemeivel is hunyorít. Az eső megnehezíti a dolgát, s ez átvetül gondterhelt arcára is. Velem ellentétben ő száraz, én azonban vízben úszom. Míg az autójához kiértünk sem fogadtam el az esernyőjét, hiába erősködött. Nem akarok tőle semmit, ezt jobb ha tudja.
- Mondjam azt, hogy ne bámulj?! - pillant rám fél perc erejéig, amivel sikerül zavarba hoznia. - Mindjárt ott vagyunk.
- Oké. - morgom, s a kinti vihart kémlelem Jungkook arca helyett.
Úgy lett, ahogy mondta. Alig telik el öt perc, már a lakása ajtaja előtt állok, arra várva, hogy beüsse a kódot és beengedjen a meleg helyiségbe.
- Balra a második ajtó. A szekrényben van tiszta törölköző. - mondja, mikor már a táskámat és a cipőmet is levedlettem magamról.
- Rendben. - bólintok.
Benyitok oda, ahova mondta, s bezárom magam után az ajtót, hogy véletlenül se tudjon bejönni. Nem bízok benne, hiába egyeztem bele ebbe az egészbe. Nekem csak a telefonom kell. Körbenézek, felmérve a terepet. Mit ne mondjak, pénzes szülei lehetnek ennek a Jungkook gyereknek. Csak úgy tükröződik mindenből, hogy a legkimagaslóbb tárgyakkal van megtömve a szoba. Kinyitom a kis szekrényt a tükör mellet, kiemelek belőle egy fehér törölközőt, s a zuhanyzó melletti fogasra akasztom. Ruháimat a mosdó melletti állványra hajtom össze, s beállok a meleg zuhany alá.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog esni. Jungkook előtt próbáltam elrejteni, de az autóban olyan szinten rám száradt minden, hogy vacogtam a ruháim legapróbb érintéseitől is. Megmosakszom a férfi tusfürdővel, amelyet találok, utána bekenem hajam egy szintén férfi samponnal. Nem zavar az ellenkező nemű illat magamon, ellenkezőleg. Kellemes érzés, ahogy testem megtisztul, s átmelegedik. Az a legkevesebb, hogy Jungkook illat árad belőlem.
Kilépek a zuhanyzóból, szárazra törlöm mindenem, s utolsóként a törölközőt a fejemre teker, had szívja ki a vizet a hajamból. Tanácstalanul nézek ázott ruháimra, de nincs más választásom. Egy szál semmiben nem fogok elé állni.
- Hana! Raktam az ajtó elé ruhákat, nehogy a vizeset vedd vissza! - kiabál kintről Jungkook, mintha a gondolataimban olvasna.
Nem válaszolok, csak résnyire kinyitom az ajtót, s felkapom az említett ruhadarabokat. Egy fekete boxer, és egy fekete póló, amely minden bizonnyal nagy lesz rám, hiába vagyok százhetven centi. Elsőként melltartómat kapom magamra, utána a kapott darabokat.
- Kész vagyok. - mondom, a nappali kanapéjára ülve. Sehol sem látom a fiút, s ez kételyt lobbant fel bennem. De ha ezt nem veszem figyelembe, van lehetőségem megnézni azt a különös fotót a szekrényén, amely már befelé jövet is kiszúrta a szemem. Felpattanok, s egyenesen a legbelső szekrényhez sétálok. Tele van fotókkal, amelyeken a többiekkel van. Mosolyognak, mosolyognak, és mosolyognak. Az összesen olyan felhőtlenül boldognak tűnnek. A szüleivel csak egy kép van, de azon is csupa mosoly mindenki. Irigylésre méltó. Oldalra pillantok, hogy szemügyre vegyem azt a képet is, amiért idecammogtam. Semmi sem látható tisztán belőle, el van mosódva. Minden bizonnyal egy állatot ábrázol, de arra nem tudok rájönni, melyiket. Kiveszem az állványról, hogy jobban szemügyre vehessem, s akkor veszek csak észre a mögötte sorakozó fotókat. Mind ugyanolyan minőségű, mint a kezemben tartott, ellentétben azzal, hogy azokon tisztán kivehető egy farkas körvonala, pirosan izzó szemeivel karöltve.- Mit nézel? - lép mellém Jungkook, s ezzel a lendülettel visszaállítom a polcra a fotót, mintha semmi sem történt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése