Egész éjjel forgolódtam, mintha lidércek kísértettek volna. Régen aludtam ilyen nyugtalanul, már ha lehet alvásnak nevezni ezt. Egyfolytában egy farkas üvöltése visszhangzott a fejemben, melyhez Jungkook állattá torzult arca társult. S most, ahogy magamat vizslatom a tükörben, sírni lenne kedvem. Táskás szemeim a szokottnál is sötétebbek, amely kihat arcom kisugárzására, de nem pozitív értelemben. Hamar magamra kenek a szokottnál több alapozót, majd mindent összerakva és a táskámat a vállaimra téve indulok el egyedül. Minseo már régen elment, még üzenetet sem hagyott.
Az egyetem épületébe érve mélyet sóhajtok,s indulok törire, ahol minden bizonnyal már a többiek is ott vannak.
- Tessék. - nyom kezembe Sungjae egy frissen vett kávét, mikor melléjük érek.
- Köszönöm! - mosolygok, csaknem a leghamisabb mosolyommal.
Minseo abban a pillanatban oldalba bök, s az előadóterem felé mutat, ahova Jungkook sétál be épp laza léptekkel. A kávémat hamar lecsúsztatom torkomon, és az ajtó melletti kukába hajítom. Belépek én is a hatalmas terembe, és felsétálok a legfelső sorhoz. Minden szó nélkül lehuppanok a fiú mellé, majd előkotrom a füzetem. Nem szólalok meg, reakciójára várok. Felé sem sandítok, mégis érzem a kellemetlen szorongást egész testemben. Istenem, szólalj már meg! Nem bírom, képzeletemben épp felemelem a fehér zászlót, s felé pillantok. Engem néz, azzal a gyermekien ártatlan, ám macsó mosolyával.
- Tudtam, hogy idenézel.
- Neked is jó reggelt. - köszönök. Ártatlan tekintettel méregetem, majd megállapodok szemeinél. Próbál határozottnak tűnni, de az apró ráncok szemei körül elárulják félelmét.
- A tegnappal kapcsolatban. Én.. - kezd össze-vissza makogni, de félbeszakítom.
- Nem kell elkezdened! - egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszórom táskámból a vastag dossziét, és elé kotrom a tegnap éjjel nyomtatott lapokat. - Ez vagy, tudom. - rábökök a legfelső lapra, melyen egy farkas ékeskedik vörös szempárral.
- Mikor volt erre időd? - düllednek ki szemei.
- Csak rákerestem pár dologra. - vonok vállat. Próbálom tartani a távolságot, de Jungkook ezzel mit sem törődve közelebb hajol, s úgy olvas bele a sorokba.
- Azta! a legtöbbet eltaláltad. Nagyon sok hülyeség van fent a neten, de ezek szinte mind igazak! - halvány mosoly játszadozik ajkaival. - Ezek szinte mind normális tudnivalók.
- Körülöttetek semmi sem normális. - ingatom fejem jobbra majd balra, jelezve, hogy rájuk a normális szó nem használható.
- Szeretnél még többet megtudni? - közelebb hajol, oly annyira, hogy magamon érzem leheletét, parfümjének friss illatát. Ajkaimra pillant, majd újra szemeimbe néz, most már pirosan izzó szemekkel.
Mélyet sóhajtok, de nem szólalok meg. Nem akarom kimutatni mérhetetlen kíváncsiságom, amelyet a mellettem ülő fiú váltott ki. Az nem én lennék, hisz a kinyomtatott lapok is eleget elárulnak már.
- Hallgatásodat igennek veszem, Hana. - nevem már suttogva ejti ki, s még közelebb hajol. Szerencsére a legfelső sorban nem sokan ülnek, őket is jobban leköti az óra anyaga, mintsem, hogy minket nézzenek. Jungkook ezért ilyen bátor, de én nem hagyom magam. Vállánál fogva visszább lököm, hogy meglegyen köztünk a kellő távolság.
- Oh, sajnálom.
-Mindegy. - semmit mondó tekintettel nézek szemeibe, s a csengőt hallva kikerülöm őt, majd a park felé sétálok. Leülök a megszokott helyemre,és benyomom a kedvenc zenémet. Gondolataimba merülve bámulok magam elé, ahogy mindig is tettem. Ám most nem hagynak nyugodni a bennem kavargó érzések, szinte már már szétrobban a fejem a sok kérdőjeltől, s az ingatag érzéseimtől. Váratlanul kirántják fülemből a fülhallgatót, persze, hogy Jungkook az.
- Mi az? - felé sem pillantok, csak magamnak ártanék vele.
- Hol hagytad a barátaidat?
- Órájuk van.
- Nem vagy kíváncsi? - a fülesem másik felét is kirántja fülemből, közben elém hajol.
- Ha az vagyok, mit teszel? - hirtelen annyi kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy nem is tudom mivel kezdhetném. Miért lett vérfarkas? Milyen következményekkel jár? Tényleg megőrül a Hold hatására? A többiek is olyanok, mint ő? Milyen hátrányai vannak ennek az egésznek? Mi a legveszélyesebb a fajtájára? És az egyik legfontosabb kérdés számomra, a szemei. Mitől függ a színük? Ezernyi hasonló dolog fut át az agyamon, hiába olvastam el őket már előző éjjel, az ő szájából akarom hallani.
- Válaszolok, bármit is kérdezel. - zökkent ki gondolatmenetemből. Istenem, megint az a mosoly.
- Nem mondtam, hogy kérdezek. - szegem fel állam, hogy önmagam adhassam,még ha meg is törtem belül kicsit.
- De kíváncsi vagy. - nevet. - Jól van, akkor kezdem azzal, ami a legtöbb embert érdekli.
Felé pillantok, de szemeimbe még mindig nem engedek érzelmet kifejezni. A fiú lepillant a földre, majd nem sokkal később ismét engem néz, pirosan tündöklő íriszekkel. Olyan gyönyörű. Csodaszép.
- A szemünk az erőnktől függ. Ezt biztos olvastad valamelyik buta cikkben. Ám nem csak ezek befolyásolják. A farkas életkora, és helyzete is szerepet játszik benne. Falkával mozog-e, esetleg szórakozásból ontja mások életét.
- Nem félsz, hogy valaki észrevesz? A szemeid, elég feltűnőek. - kizökkentem.
- Szeretem ezt a helyet. Alig pár ember jár ide. A legtöbben inkább bemennek a belvárosba órák között. - von vállat.
- Én sokat vagyok itt. - nem is tudom miért mondom ezt, csak úgy kifutott a számon.
- Tudom. - szemei újra barna színben festenek.
- Tudod? - szemöldököm feljebb fut, ezt hallva.
- Igen. Sokszor láttalak már itt az elmúlt két évben.
- Én viszont egyszer sem. - kínosan nevetek, leplezve lepettségem.
- Ezt is tudom. - nevet - Általában zenét hallgattál, mint most, és elmerültél a saját kis világodban.
- Van valami, amit még nem tudsz? - most már én is megmutatom mosolyom, nem leplezem.
- Milyen pasik jönnek be? - mosolya most már oly annyira széles, hogy fogai is színtisztán láthatóvá válnak.
A hirtelen kérdést hallva elnémulok. Ilyenen még sosem gondolkodtam. Persze, nem vagyok egy kalitkába zárt apáca, nekem is tetszettek már fiúk, volt, akihez vonzódtam is, de semmi különös. Egy ilyen érzés sem tartott túl sokáig. Egyetlen barátom sem volt még, nem hogy intim kapcsolataim.
- A körmeid,és az agyarak. - ennyit nyögök ki, remélve, hogy el tudom terelni a témát.
Jungkook sorban mond el mindent, lassan és érthetően, hogy számomra is világos legyen. Hiába nem mondtam, hogy tudni akarom, átlátott rajtam.
Mind kiderült, hetük közül nem csak ő rendelkezik természetfeletti erővel, de konkrétat nem volt hajlandó mondani. Valamilyen szinten tisztelem őt, annak ellenére, hogy múlt éjjel a hangulatingadozásaim hatással voltak rá, s bunkón távoztam tőle. Mindezek ellenére annyira kedves velem, hogy én érzem magam rosszul miatta. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valaki folyton az ellenkezőjét tegyen annak, amit mondok, ám mégsem zavar a tette. Emellett, még kedves is velem, a többiekkel együtt. Szokatlan érzés, kíváncsi vagyok, meddig fog tartani.
Az egyetem épületébe érve mélyet sóhajtok,s indulok törire, ahol minden bizonnyal már a többiek is ott vannak.
- Tessék. - nyom kezembe Sungjae egy frissen vett kávét, mikor melléjük érek.
- Köszönöm! - mosolygok, csaknem a leghamisabb mosolyommal.
Minseo abban a pillanatban oldalba bök, s az előadóterem felé mutat, ahova Jungkook sétál be épp laza léptekkel. A kávémat hamar lecsúsztatom torkomon, és az ajtó melletti kukába hajítom. Belépek én is a hatalmas terembe, és felsétálok a legfelső sorhoz. Minden szó nélkül lehuppanok a fiú mellé, majd előkotrom a füzetem. Nem szólalok meg, reakciójára várok. Felé sem sandítok, mégis érzem a kellemetlen szorongást egész testemben. Istenem, szólalj már meg! Nem bírom, képzeletemben épp felemelem a fehér zászlót, s felé pillantok. Engem néz, azzal a gyermekien ártatlan, ám macsó mosolyával.
- Tudtam, hogy idenézel.- Neked is jó reggelt. - köszönök. Ártatlan tekintettel méregetem, majd megállapodok szemeinél. Próbál határozottnak tűnni, de az apró ráncok szemei körül elárulják félelmét.
- A tegnappal kapcsolatban. Én.. - kezd össze-vissza makogni, de félbeszakítom.
- Nem kell elkezdened! - egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszórom táskámból a vastag dossziét, és elé kotrom a tegnap éjjel nyomtatott lapokat. - Ez vagy, tudom. - rábökök a legfelső lapra, melyen egy farkas ékeskedik vörös szempárral.
- Mikor volt erre időd? - düllednek ki szemei.
- Csak rákerestem pár dologra. - vonok vállat. Próbálom tartani a távolságot, de Jungkook ezzel mit sem törődve közelebb hajol, s úgy olvas bele a sorokba.
- Azta! a legtöbbet eltaláltad. Nagyon sok hülyeség van fent a neten, de ezek szinte mind igazak! - halvány mosoly játszadozik ajkaival. - Ezek szinte mind normális tudnivalók.
- Körülöttetek semmi sem normális. - ingatom fejem jobbra majd balra, jelezve, hogy rájuk a normális szó nem használható.
- Szeretnél még többet megtudni? - közelebb hajol, oly annyira, hogy magamon érzem leheletét, parfümjének friss illatát. Ajkaimra pillant, majd újra szemeimbe néz, most már pirosan izzó szemekkel.
Mélyet sóhajtok, de nem szólalok meg. Nem akarom kimutatni mérhetetlen kíváncsiságom, amelyet a mellettem ülő fiú váltott ki. Az nem én lennék, hisz a kinyomtatott lapok is eleget elárulnak már.
- Hallgatásodat igennek veszem, Hana. - nevem már suttogva ejti ki, s még közelebb hajol. Szerencsére a legfelső sorban nem sokan ülnek, őket is jobban leköti az óra anyaga, mintsem, hogy minket nézzenek. Jungkook ezért ilyen bátor, de én nem hagyom magam. Vállánál fogva visszább lököm, hogy meglegyen köztünk a kellő távolság.
- Oh, sajnálom.
-Mindegy. - semmit mondó tekintettel nézek szemeibe, s a csengőt hallva kikerülöm őt, majd a park felé sétálok. Leülök a megszokott helyemre,és benyomom a kedvenc zenémet. Gondolataimba merülve bámulok magam elé, ahogy mindig is tettem. Ám most nem hagynak nyugodni a bennem kavargó érzések, szinte már már szétrobban a fejem a sok kérdőjeltől, s az ingatag érzéseimtől. Váratlanul kirántják fülemből a fülhallgatót, persze, hogy Jungkook az.
- Mi az? - felé sem pillantok, csak magamnak ártanék vele.
- Hol hagytad a barátaidat?
- Órájuk van.
- Nem vagy kíváncsi? - a fülesem másik felét is kirántja fülemből, közben elém hajol.
- Ha az vagyok, mit teszel? - hirtelen annyi kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy nem is tudom mivel kezdhetném. Miért lett vérfarkas? Milyen következményekkel jár? Tényleg megőrül a Hold hatására? A többiek is olyanok, mint ő? Milyen hátrányai vannak ennek az egésznek? Mi a legveszélyesebb a fajtájára? És az egyik legfontosabb kérdés számomra, a szemei. Mitől függ a színük? Ezernyi hasonló dolog fut át az agyamon, hiába olvastam el őket már előző éjjel, az ő szájából akarom hallani.
- Válaszolok, bármit is kérdezel. - zökkent ki gondolatmenetemből. Istenem, megint az a mosoly.
- Nem mondtam, hogy kérdezek. - szegem fel állam, hogy önmagam adhassam,még ha meg is törtem belül kicsit.
- De kíváncsi vagy. - nevet. - Jól van, akkor kezdem azzal, ami a legtöbb embert érdekli.
Felé pillantok, de szemeimbe még mindig nem engedek érzelmet kifejezni. A fiú lepillant a földre, majd nem sokkal később ismét engem néz, pirosan tündöklő íriszekkel. Olyan gyönyörű. Csodaszép.
- A szemünk az erőnktől függ. Ezt biztos olvastad valamelyik buta cikkben. Ám nem csak ezek befolyásolják. A farkas életkora, és helyzete is szerepet játszik benne. Falkával mozog-e, esetleg szórakozásból ontja mások életét.
- Nem félsz, hogy valaki észrevesz? A szemeid, elég feltűnőek. - kizökkentem.
- Szeretem ezt a helyet. Alig pár ember jár ide. A legtöbben inkább bemennek a belvárosba órák között. - von vállat.
- Tudom. - szemei újra barna színben festenek.
- Tudod? - szemöldököm feljebb fut, ezt hallva.
- Igen. Sokszor láttalak már itt az elmúlt két évben.
- Én viszont egyszer sem. - kínosan nevetek, leplezve lepettségem.
- Ezt is tudom. - nevet - Általában zenét hallgattál, mint most, és elmerültél a saját kis világodban.
- Van valami, amit még nem tudsz? - most már én is megmutatom mosolyom, nem leplezem.
- Milyen pasik jönnek be? - mosolya most már oly annyira széles, hogy fogai is színtisztán láthatóvá válnak.
A hirtelen kérdést hallva elnémulok. Ilyenen még sosem gondolkodtam. Persze, nem vagyok egy kalitkába zárt apáca, nekem is tetszettek már fiúk, volt, akihez vonzódtam is, de semmi különös. Egy ilyen érzés sem tartott túl sokáig. Egyetlen barátom sem volt még, nem hogy intim kapcsolataim.
- A körmeid,és az agyarak. - ennyit nyögök ki, remélve, hogy el tudom terelni a témát.
Jungkook sorban mond el mindent, lassan és érthetően, hogy számomra is világos legyen. Hiába nem mondtam, hogy tudni akarom, átlátott rajtam.
Mind kiderült, hetük közül nem csak ő rendelkezik természetfeletti erővel, de konkrétat nem volt hajlandó mondani. Valamilyen szinten tisztelem őt, annak ellenére, hogy múlt éjjel a hangulatingadozásaim hatással voltak rá, s bunkón távoztam tőle. Mindezek ellenére annyira kedves velem, hogy én érzem magam rosszul miatta. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valaki folyton az ellenkezőjét tegyen annak, amit mondok, ám mégsem zavar a tette. Emellett, még kedves is velem, a többiekkel együtt. Szokatlan érzés, kíváncsi vagyok, meddig fog tartani.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés