- Hana! Képzeld, Jungkook elhívott minket bulizni! - aha. Szóval Minseo kifejezetten élvezi a társaságát, hisz mosolya mindent elárul arról, hogy menni szeretne. Remek!
Rápillantok a fiúra, ki megállás nélkül engem néz, nem zavartatva magát. Válaszomra vár, tisztán kivehető kíváncsi arckifejezéséből. Nem akarok menni, ezt Minseo is jól tudja, ismer, mint a tenyerét. Legyintek, s elindulok az előadóteremhez, hogy helyet találjak magamnak.
- Ez egy igent jelent? - szól utánam Jungkook.
- Nem. - visszafordulok, hogy szemeibe tudjak nézni. - Ez egy határozott nemet jelent. - folytatom utam, remélve, hogy Minseo sem marad sokáig.
Az előadóteremben a felső sorok között ingázva ülök le egy számomra szimpatikus helyre. A mellettem lévő székek üresek, így Minseonak is van lehetőségem helyet foglalni, Bágyadtan fekszek rá a padra, hátha álom szendereg szemeimre. Abban a pillanatban, ahogy kezdenek elhalkulni körülöttem a külső zajok, egy arc villan be, ahogy önelégülten rám mosolyog. Megrázom fejem, de szemeim nem nyitom ki. A fiú arca nem foszlik szerte, egyre élesebben rajzolódnak ki vonásai képzeletemben, s közeledik felém. Egyre közelebb sétál, lassan már alig van köztünk pár centi. Ijedtemben kinyitom szemeim, s átfordítom fejem jobbomra. Nagyot dobban szívem, ahogy megpillantom a mellettem ülő személyt, ki könyökölve figyel engem. Jungkook méreget, ismét.
- Érdekesek az arckifejezéseid. - nevet.
- Hogy kerülsz ide? - feltápászkodok, s hátrébb dőlők, hogy meglegyen kettőnk között a tisztes távolság.
- Beugrottam. - még mindig szórakozik rajtam.
Visszavágni nincs időm, a haverjai mind megjelennek mellette, s helyet foglalnak körülöttünk, ahol csak van egy szabad szék.
- Mi újság, kislány? - Yoongi az előttünk lévő sorba tolakodik, pontosan elém. Hátrafordul, padomra nehezedik, s engem fürkész. - Visszakaptad a telefonod, ugye? Jungkook nagyon aggódott érted. Mikor a földre dobtad a kis srácot, kiesett a zsebedből, de nem mertünk közbeszólni, olyan haramia voltál. - nevet.
Mondandója új információkat is juttat hozzám. Abban a hitben volta, hogy a mellettem ülő szánt szándékkal vette el, a tréfa kedvéért. Hogy ugráltasson és szórakozzon rajtam. Ám most más színben látom. Ezt ő maga is mondhatta volna tegnap.
- Ki az a szőke hajú fiú, akivel rengeteg képed van? A barátod? - huppan le mellém Taehyung, közben ő is arcomat kezdi fürkészni.
- Azt mondtad nem néztél bele! - fordulok Jungkookhoz ingerülten.
- Nem én találtam ki!
- Leszarom nagy ívben! Milyen jogon turkáltok más holmijai közt?! Ezt nem tudom elhinni.. - hajamba túrok, s csak a csengő hangja tart vissza, hogy ne rohanjak ki a teremből.
- Ne haragudj, Hana! - Jin is feltűnik szemeim előtt, mosolynak halvány jelét sem látom arcán, így megenyhülök.
- Legközelebb ne tegyetek olyat, amit nem kéne. - sóhajtok.
- Szóval a barátod? - terül el asztalomon Taehyung, kíváncsi szemei pedig rám tapadnak.
- V! - szól rá Rap Monster, hogy nem kéne, de a fiú nem adja fel.
- Most mi van?! Érdekel, és tudom, hogy titeket is! - kontrázik.
- Minhyuk csak egy barát volt. - halkan, de halhatóan mondom, remélve, hogy ezután békén hagynak.
- Volt? - most Yoonginak keltem fel az érdeklődését szavaimmal, de erre már nem fogok válaszolni, hiába nyaggatnak.
- Hagyjatok most már. - legyintek feléjük, hogy előre forduljanak.
Frusztrálva érzem magam a körülöttem lévők eredményeképp. Olyan mások, mint én. Kedves se nagyon voltam velük, mégis itt ülnek körülöttem, alig pár perce pedig még rajtam ökörködtek.
Meg amúgy is, mit akar tőlem hét idegen fiú?
- Tényleg nem akartam, hogy belenézzenek. - utal az előbbi beszélgetésre.
- Már mindegy.
- Biztos?! - miért veszi észre a legapróbb mozdulataimat is? Idegességem tisztán látja rajtam, pedig próbálom nem mutatni.
- Csak hagyjuk, jó?! - fordulok felé, bár ne tettem volna.
A kelleténél közelebb kerül eme mozdulattal arcom az övéhez. Persze az önelégült mosolya ismét levakarhatatlan, s szemeiben is észrevehető valamiféle csillogás. Nem bírok, s nem is merek megmozdulni. Jungkookon a zavar kisebb jelét sem észlelem, magammal ellentétben. Érzem, ahogy arcom pipacsvörösre színeződik, illetve kezd melegem is lenni.
- Kellemes illatod van. - dől felém, kisebbítve ezzel a távolságot kettőnk között. - Most nem fogsz a földre dobni, ugye? - kérdését elsőre nem értem, ám alig fél percen belül értelmet nyernek szavai.
Óvatosan nyakamhoz nyúl jobb kezével, s hátrasimítja kósza tincseimet, közben ujjbegyei bőrömet érik. Az, hogy nem reagálok semmit, magabiztosságot ad a mellettem ülőnek, s folytatja. Most karomra simul keze, ugyanolyan óvatossággal suhan végig, akárcsak nyakamon. Úgy érinti bőröm, mintha egy értékes porcelán lenne, amely egy kisebb érintéstől is eltörhet. Figyelmessége megdobogtat bennem valamit, valamit nagyon mélyről. Mikor kezeit leemeli rólam, szemei újra arcomat fürkészik. Gondolom, valami reakciót vár tőlem, de nem merek semmilyen érzelmet sem kimutatni.
- Aranyos vagy, Hana. - mondatát egy teli vigyorral fejezi be, majd újra a tanár felé fordul.
Mégis mi volt ez? Ezernyi kérdés rajzolódik ki bennem, ezzel akadályozva, hogy figyeljek a mai egyetlen órámon. Idegesen rágom a tollam végét, közben magam elé bambulok. A csengő, amely nem rég még oly messzinek tűnt, hangosan szólal meg. Gyorsan kikecmergek a padból, és Minseot kezdem keresni, de sehol sem találom.
- A barátnőd már elment. - Yoongi suhan mellém, bal kezét vállamra ejti, mintha barátok lennénk.
- Honnan tudod? - furcsán tekintek felé.
- Csak. - von vállat, sunyi mosolya levakarhatatlan.
- Ti mind.. - mutatok a mögöttem haladókra is - olyan furcsák vagytok.
- Tudjuk. - ismét vállat von.
- Hana, miért nem jössz este? - J-hope jelenik meg másik felemen szomorú arccal.
- Miért mennék? - ők hiába közelednek, nem garantált, hogy én is fogok. Felesleges próbálkozniuk, de úgysem tudnám megértetni velük.
- Mert meghívtunk, és illik elfogadni! - erőteljesen mondja, mellyel meg is lep.
- Nem ismerlek titeket. - próbálok kitörni hálójukból, de lehetetlennek bizonyul. Egy a hét ellen nem valami előnyös.
- Én mentettelek meg. Ha mi nem vagyunk, lehet valami fura alak talált volna rád.
- Áh, tényleg. El is felejtettem. - nevetek.
- Rám se? - Jungkook elém lép, ennek következtében kénytelen vagyok megállni.
- Ott se voltál. Csak négyen..
- Majdnem elestél az esőben, én rántottalak vissza. - közbevág.
- Te?! - persze, miért is nem ismertem fel? Hisz ugyanazok a vonások, melyeket aznap titkon jól megfigyeltem, hisz rabul ejtettek. A kusza tincsei, melyek takarásba veszik szemöldökének nagy részét, a füleiben ékeskedő ezüst fülbevalók, kávébarna szemei, melyekben akkor, és most is elveszek, és végezetül az a mosoly, amely szinte mindig ott virít arcán. Az a piszkosul ártatlan mosoly, amely önbizalmat sugároz.
Azt hiszem, most tört meg bennem valami. Az a bizonyos fal, amellyel mindenkit kizártam, távol tartottam. Ez a hét fiú, s főleg Jungkook, olyan hatással vannak rám, mi módon magamra sem ismerek. Persze ne higgyétek, hogy hirtelen a világ legkedvesebb emberévé váltam. Csak érzem, hogy valami kezd megváltozni, alig pár nap alatt.
- Gyere el, kérlek. - azokkal a kávébarna szemekkel tekint rám, amelyek Minhyukra emlékeztetnek. Neki sosem tudtam nemet mondani. A világomban csak ő létezett, aztán Minseo is beférkőzött, de ő más volt. Minhyuk eleinte a bátyám szerepét töltötte be, de nem álltunk ott meg. Mindketten többet éreztünk a másik iránt. De aztán minden a feje tetejére állt...
- Csak iszogatunk Jungkooknál Hana. Nem halsz bele. - J-Hope oldalba bök, hogy viccesre vegye a formát.
-Minseo? - kérdem.
- Ő jön. - Jungkook egyet felém lép, egyenesen elém.
- Csak most az egyszer. - adom be derekam. Hogy miért? Én sem tudom.
Rápillantok a fiúra, ki megállás nélkül engem néz, nem zavartatva magát. Válaszomra vár, tisztán kivehető kíváncsi arckifejezéséből. Nem akarok menni, ezt Minseo is jól tudja, ismer, mint a tenyerét. Legyintek, s elindulok az előadóteremhez, hogy helyet találjak magamnak.
- Ez egy igent jelent? - szól utánam Jungkook.
- Nem. - visszafordulok, hogy szemeibe tudjak nézni. - Ez egy határozott nemet jelent. - folytatom utam, remélve, hogy Minseo sem marad sokáig.
Az előadóteremben a felső sorok között ingázva ülök le egy számomra szimpatikus helyre. A mellettem lévő székek üresek, így Minseonak is van lehetőségem helyet foglalni, Bágyadtan fekszek rá a padra, hátha álom szendereg szemeimre. Abban a pillanatban, ahogy kezdenek elhalkulni körülöttem a külső zajok, egy arc villan be, ahogy önelégülten rám mosolyog. Megrázom fejem, de szemeim nem nyitom ki. A fiú arca nem foszlik szerte, egyre élesebben rajzolódnak ki vonásai képzeletemben, s közeledik felém. Egyre közelebb sétál, lassan már alig van köztünk pár centi. Ijedtemben kinyitom szemeim, s átfordítom fejem jobbomra. Nagyot dobban szívem, ahogy megpillantom a mellettem ülő személyt, ki könyökölve figyel engem. Jungkook méreget, ismét.
- Érdekesek az arckifejezéseid. - nevet.
- Hogy kerülsz ide? - feltápászkodok, s hátrébb dőlők, hogy meglegyen kettőnk között a tisztes távolság.
- Beugrottam. - még mindig szórakozik rajtam.
Visszavágni nincs időm, a haverjai mind megjelennek mellette, s helyet foglalnak körülöttünk, ahol csak van egy szabad szék.
Mondandója új információkat is juttat hozzám. Abban a hitben volta, hogy a mellettem ülő szánt szándékkal vette el, a tréfa kedvéért. Hogy ugráltasson és szórakozzon rajtam. Ám most más színben látom. Ezt ő maga is mondhatta volna tegnap.
- Ki az a szőke hajú fiú, akivel rengeteg képed van? A barátod? - huppan le mellém Taehyung, közben ő is arcomat kezdi fürkészni.
- Azt mondtad nem néztél bele! - fordulok Jungkookhoz ingerülten.
- Nem én találtam ki!
- Leszarom nagy ívben! Milyen jogon turkáltok más holmijai közt?! Ezt nem tudom elhinni.. - hajamba túrok, s csak a csengő hangja tart vissza, hogy ne rohanjak ki a teremből.
- Ne haragudj, Hana! - Jin is feltűnik szemeim előtt, mosolynak halvány jelét sem látom arcán, így megenyhülök.
- Legközelebb ne tegyetek olyat, amit nem kéne. - sóhajtok.
- Szóval a barátod? - terül el asztalomon Taehyung, kíváncsi szemei pedig rám tapadnak.
- V! - szól rá Rap Monster, hogy nem kéne, de a fiú nem adja fel.
- Most mi van?! Érdekel, és tudom, hogy titeket is! - kontrázik.
- Minhyuk csak egy barát volt. - halkan, de halhatóan mondom, remélve, hogy ezután békén hagynak.
- Volt? - most Yoonginak keltem fel az érdeklődését szavaimmal, de erre már nem fogok válaszolni, hiába nyaggatnak.
- Hagyjatok most már. - legyintek feléjük, hogy előre forduljanak.
Frusztrálva érzem magam a körülöttem lévők eredményeképp. Olyan mások, mint én. Kedves se nagyon voltam velük, mégis itt ülnek körülöttem, alig pár perce pedig még rajtam ökörködtek.
Meg amúgy is, mit akar tőlem hét idegen fiú?
- Tényleg nem akartam, hogy belenézzenek. - utal az előbbi beszélgetésre.
- Már mindegy.
- Biztos?! - miért veszi észre a legapróbb mozdulataimat is? Idegességem tisztán látja rajtam, pedig próbálom nem mutatni.
- Csak hagyjuk, jó?! - fordulok felé, bár ne tettem volna.
A kelleténél közelebb kerül eme mozdulattal arcom az övéhez. Persze az önelégült mosolya ismét levakarhatatlan, s szemeiben is észrevehető valamiféle csillogás. Nem bírok, s nem is merek megmozdulni. Jungkookon a zavar kisebb jelét sem észlelem, magammal ellentétben. Érzem, ahogy arcom pipacsvörösre színeződik, illetve kezd melegem is lenni.
- Kellemes illatod van. - dől felém, kisebbítve ezzel a távolságot kettőnk között. - Most nem fogsz a földre dobni, ugye? - kérdését elsőre nem értem, ám alig fél percen belül értelmet nyernek szavai.
Óvatosan nyakamhoz nyúl jobb kezével, s hátrasimítja kósza tincseimet, közben ujjbegyei bőrömet érik. Az, hogy nem reagálok semmit, magabiztosságot ad a mellettem ülőnek, s folytatja. Most karomra simul keze, ugyanolyan óvatossággal suhan végig, akárcsak nyakamon. Úgy érinti bőröm, mintha egy értékes porcelán lenne, amely egy kisebb érintéstől is eltörhet. Figyelmessége megdobogtat bennem valamit, valamit nagyon mélyről. Mikor kezeit leemeli rólam, szemei újra arcomat fürkészik. Gondolom, valami reakciót vár tőlem, de nem merek semmilyen érzelmet sem kimutatni.
- Aranyos vagy, Hana. - mondatát egy teli vigyorral fejezi be, majd újra a tanár felé fordul.
Mégis mi volt ez? Ezernyi kérdés rajzolódik ki bennem, ezzel akadályozva, hogy figyeljek a mai egyetlen órámon. Idegesen rágom a tollam végét, közben magam elé bambulok. A csengő, amely nem rég még oly messzinek tűnt, hangosan szólal meg. Gyorsan kikecmergek a padból, és Minseot kezdem keresni, de sehol sem találom.
- A barátnőd már elment. - Yoongi suhan mellém, bal kezét vállamra ejti, mintha barátok lennénk.
- Honnan tudod? - furcsán tekintek felé.
- Csak. - von vállat, sunyi mosolya levakarhatatlan.
- Ti mind.. - mutatok a mögöttem haladókra is - olyan furcsák vagytok.
- Tudjuk. - ismét vállat von.
- Hana, miért nem jössz este? - J-hope jelenik meg másik felemen szomorú arccal.
- Miért mennék? - ők hiába közelednek, nem garantált, hogy én is fogok. Felesleges próbálkozniuk, de úgysem tudnám megértetni velük.
- Mert meghívtunk, és illik elfogadni! - erőteljesen mondja, mellyel meg is lep.
- Nem ismerlek titeket. - próbálok kitörni hálójukból, de lehetetlennek bizonyul. Egy a hét ellen nem valami előnyös.
- Én mentettelek meg. Ha mi nem vagyunk, lehet valami fura alak talált volna rád.
- Áh, tényleg. El is felejtettem. - nevetek.
- Rám se? - Jungkook elém lép, ennek következtében kénytelen vagyok megállni.
- Ott se voltál. Csak négyen..
- Majdnem elestél az esőben, én rántottalak vissza. - közbevág.
- Te?! - persze, miért is nem ismertem fel? Hisz ugyanazok a vonások, melyeket aznap titkon jól megfigyeltem, hisz rabul ejtettek. A kusza tincsei, melyek takarásba veszik szemöldökének nagy részét, a füleiben ékeskedő ezüst fülbevalók, kávébarna szemei, melyekben akkor, és most is elveszek, és végezetül az a mosoly, amely szinte mindig ott virít arcán. Az a piszkosul ártatlan mosoly, amely önbizalmat sugároz.
- Gyere el, kérlek. - azokkal a kávébarna szemekkel tekint rám, amelyek Minhyukra emlékeztetnek. Neki sosem tudtam nemet mondani. A világomban csak ő létezett, aztán Minseo is beférkőzött, de ő más volt. Minhyuk eleinte a bátyám szerepét töltötte be, de nem álltunk ott meg. Mindketten többet éreztünk a másik iránt. De aztán minden a feje tetejére állt...
- Csak iszogatunk Jungkooknál Hana. Nem halsz bele. - J-Hope oldalba bök, hogy viccesre vegye a formát.
-Minseo? - kérdem.
- Ő jön. - Jungkook egyet felém lép, egyenesen elém.
- Csak most az egyszer. - adom be derekam. Hogy miért? Én sem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése