Az ég már sötétbe borult, a hold lassan előbújik rejtekéből, felfedve kilétét.
Ködös szemmel tekintek ki a kocsi ablakán, s unottan pásztázom a fák rejtette sötétséget. MinSeo hirtelen lassít, s egy mellékútra fordul. Szája be sem áll, csak az újdonsült lakásunk tökéletességéről hablatyol, melyet jó magam csak képekről láthattam. Az útszéli lámpákat elhagyva furcsa érzés ejt rabságba. A rádió akadozva szól, az ég lassan nekikezd.
- Utálok esőben vezetni. - szitkozódik MinSeo.
Kijelentésére csak bólintok, s továbbra sem veszem le szemeimet az ablakról. - Minden rendben HaNa? - szemem sarkából látom aggódó tekintetét.
- Valami van a fák között! - mondom félve.
- Biztos egy vaddisznó vagy róka. - ránt vállat.
- Kötve hiszem... - mondom alig hallhatóan, mikor meglátom teljes alakját, amely egy farkaséhoz hasonló, négylábú állat. Hatalmas sebességel fut, nem is, rohan az út felé.
Hitetlenkedve nézek barátnőmre, aki nyugodtan vezet. - Még mindig róka?
- Hana, nem láttam, honnan tudjam? - néz rám.
- Mondjuk onnan! - kiáltok, amint meglátom magunk előtt.
- A francba! - ijedtében balra rántja a kormányt, majd jobbra, s fékez - Hogy került ilyen hirtelen elénk? - remeg a félelemtől.
Kiugrok a kocsiból, és visszafutok oda, ahol az előbb utunk állta az állat. Vértócsára, vagy egy elütött farkas testére számítottam, de helyette a nagy semmit látom.
- Eltűnt.
1876
- Ez nem történhet meg újra! Azt már nem tudnánk túlélni! Mindenki alkalmazkodjon az embertársaihoz, és olvadjon közéjük. Nincs többé falka, megszűnik létezni! - utasított egy idős, ősz hajú férfi, kinek teste tele volt karcolásokkal, gyógyulás alatt lévő sebekkel.
Sokan ellenkezni kezdtek, kiabáltak, erélyesen morogtak, de a férfi arca meg se rezzent. A tömeg nem oszlott, egyre inkább válaszra várt. Hirtelen az éles, fülsüketítő ordítás mindent megszakított. A beszédet, az ellenszenvet és a kétséget. Mind a férfi felé fordultak, s figyelmesen hallgattak.
- Több százan meghaltak ma! Férfiak, nők és gyerekek. Senkit nem kímélnek! Nem számít a kor, csak mészárolnak! Ennek ma vége! Korea ketté szakadt. Miénk a déli part. Tanuljatok meg egyedül, a falka nélkül boldogulni, s mindenki élete nyugodt lehet. - az idős férfi szeme megenyhült - Kívánom, hogy mindenkinek jó élete legyen, s utódaitokat megtanítsátok az önkontrollra, az erény megtartására. Isten veletek! - majd otthagyott mindent és mindenkit.
Ez év tavaszán kijelentették Korea kettészakadását. Észak- és Dél-Korea.
Sokan parasztfelkelésként emlékeznek ennek a napnak a miértjéről, de akik mélyebbre ástak, rájöhettek, hogy többről volt szó. Sokkal többről. Itt nem ember - ember ellen harcolt.
Voltak, akik több tíz év után is vissza-visszatértek a helyszínekre, melyek az évek alatt megváltoztak, de nem adták fel. Még akkor is szemmel láthatóak voltak a ház falakon díszelgő mély karmok nyomai, a nyílpuska hegyének éles fúrása, melyet egy átlátszó, ám annál mérgezőbb folyadék borított. Gyanakodtak fűfélére, mesterségesen előállított méregre is, de döntésre sehol sem jutottak.
Erről a napról a könyvekben nem olvashattok, ha még is, akkor az egy héttel későbbi ketté szakadás keretein belül egy-egy mondatban. "Parasztfelkelés tört ki Korea szigetén, melynek előrelátható jelei nem voltak, s pontos okát, célját örök rejtély övezi."
Ám van, kik emlékeznek erre a napra, s pontos céljára is.
1876. március tizennyolcadika a farkasok lemészárlásának kitűzött napja, mely fél sikerrel járt a vadászok számára.
Ködös szemmel tekintek ki a kocsi ablakán, s unottan pásztázom a fák rejtette sötétséget. MinSeo hirtelen lassít, s egy mellékútra fordul. Szája be sem áll, csak az újdonsült lakásunk tökéletességéről hablatyol, melyet jó magam csak képekről láthattam. Az útszéli lámpákat elhagyva furcsa érzés ejt rabságba. A rádió akadozva szól, az ég lassan nekikezd.
- Utálok esőben vezetni. - szitkozódik MinSeo.
Kijelentésére csak bólintok, s továbbra sem veszem le szemeimet az ablakról. - Minden rendben HaNa? - szemem sarkából látom aggódó tekintetét.
- Valami van a fák között! - mondom félve.
- Biztos egy vaddisznó vagy róka. - ránt vállat.
- Kötve hiszem... - mondom alig hallhatóan, mikor meglátom teljes alakját, amely egy farkaséhoz hasonló, négylábú állat. Hatalmas sebességel fut, nem is, rohan az út felé.
Hitetlenkedve nézek barátnőmre, aki nyugodtan vezet. - Még mindig róka?
- Hana, nem láttam, honnan tudjam? - néz rám.
- Mondjuk onnan! - kiáltok, amint meglátom magunk előtt.
- A francba! - ijedtében balra rántja a kormányt, majd jobbra, s fékez - Hogy került ilyen hirtelen elénk? - remeg a félelemtől.
Kiugrok a kocsiból, és visszafutok oda, ahol az előbb utunk állta az állat. Vértócsára, vagy egy elütött farkas testére számítottam, de helyette a nagy semmit látom.
- Eltűnt.
1876
- Ez nem történhet meg újra! Azt már nem tudnánk túlélni! Mindenki alkalmazkodjon az embertársaihoz, és olvadjon közéjük. Nincs többé falka, megszűnik létezni! - utasított egy idős, ősz hajú férfi, kinek teste tele volt karcolásokkal, gyógyulás alatt lévő sebekkel.
Sokan ellenkezni kezdtek, kiabáltak, erélyesen morogtak, de a férfi arca meg se rezzent. A tömeg nem oszlott, egyre inkább válaszra várt. Hirtelen az éles, fülsüketítő ordítás mindent megszakított. A beszédet, az ellenszenvet és a kétséget. Mind a férfi felé fordultak, s figyelmesen hallgattak.
- Több százan meghaltak ma! Férfiak, nők és gyerekek. Senkit nem kímélnek! Nem számít a kor, csak mészárolnak! Ennek ma vége! Korea ketté szakadt. Miénk a déli part. Tanuljatok meg egyedül, a falka nélkül boldogulni, s mindenki élete nyugodt lehet. - az idős férfi szeme megenyhült - Kívánom, hogy mindenkinek jó élete legyen, s utódaitokat megtanítsátok az önkontrollra, az erény megtartására. Isten veletek! - majd otthagyott mindent és mindenkit.
Ez év tavaszán kijelentették Korea kettészakadását. Észak- és Dél-Korea.
Sokan parasztfelkelésként emlékeznek ennek a napnak a miértjéről, de akik mélyebbre ástak, rájöhettek, hogy többről volt szó. Sokkal többről. Itt nem ember - ember ellen harcolt.
Voltak, akik több tíz év után is vissza-visszatértek a helyszínekre, melyek az évek alatt megváltoztak, de nem adták fel. Még akkor is szemmel láthatóak voltak a ház falakon díszelgő mély karmok nyomai, a nyílpuska hegyének éles fúrása, melyet egy átlátszó, ám annál mérgezőbb folyadék borított. Gyanakodtak fűfélére, mesterségesen előállított méregre is, de döntésre sehol sem jutottak.
Erről a napról a könyvekben nem olvashattok, ha még is, akkor az egy héttel későbbi ketté szakadás keretein belül egy-egy mondatban. "Parasztfelkelés tört ki Korea szigetén, melynek előrelátható jelei nem voltak, s pontos okát, célját örök rejtély övezi."
Ám van, kik emlékeznek erre a napra, s pontos céljára is.
1876. március tizennyolcadika a farkasok lemészárlásának kitűzött napja, mely fél sikerrel járt a vadászok számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése